gondnoki szolgálat A társasházi gondnoki szolgálat mint a neve is elárulja nem csak egy munka! Erre a hivatás szó is kevés!

Csak olyan vállaljon ilyent aki tényleg szereti és minden csínját-bínját ismeri. Ezt az éppen nyugdíjba vonuló, de természetesen továbbra is dolgozni akaró munkatársunk Emil apó mondta nem régen.

Igyekszünk minden társasházi gondnoki munkaterületre magasan képzett és több ide vágó szakmával rendelkező, legalább középkorú rutinos és nyugodt szakembert biztosítani.
A mindennapi elvégzendő feladatok rendszerét a megbízóval közösen alakítjuk ki és épp úgy mint a portaszolgálat esetében itt is a gondnoki napló pontos vezetésével bármikor percre pontosan vissza tudjuk keresni az eseményeket.
A gondnok munkáját a háttérben egy közel harminc szakmából álló, cégünkkel több éve együttműködő szakmunkás gárda segíti, legyen az klíma, fűtés, kazán, elektromos probléma, vagy egyéb.
Mint a neve is elárulja ez nem munka! Erre a hivatás szó is kevés! Csak olyan vállaljon ilyent aki


tényleg szereti és minden csínját-bínját ismeri. Ezt az éppen nyugdíjba vonuló, de természetesen
továbbra is dolgozni akaró munkatársunk Emil apó mondta nem régen.
Igyekszünk minden gondnoki munkaterületre magasan képzett és több ide vágó szakmával
rendelkező, legalább középkorú rutinos és nyugodt szakembert biztosítani.
A mindennapi elvégzendő feladatok rendszerét a megbízóval közösen alakítjuk ki és épp úgy mint a
portaszolgálat esetében itt is a gondnoki napló pontos vezetésével bármikor percre pontosan vissza
tudjuk keresni az eseményeket.
A gondnok munkáját a háttérben egy közel harminc szakmából álló, cégünkkel több éve
együttműködő szakmunkás gárda segíti, legyen az klíma, fűtés, kazán, elektromos probléma, vagy
egyéb.
Önök csak dőljenek hátra, számunkra nincs legyőzhetetlen akadály!

Önök csak dőljenek hátra, számunkra nincs legyőzhetetlen akadály!


Meghibásodott? Karbantartásra szorul? Segítünk!

A társasházak életében rendkívül fontos szempont egy jól megválasztott gondnok jelenléte, aki munkájával segíti a társasház nyugodt életét, és meghibásodás esetén orvosolja a problémákat. A társasházakban mindig akad olyan javításra szoruló berendezés, melyet a lakók nem tudnak megjavítani, ilyenkor általában a gondnokhoz fordulnak segítségért.

A közösen használt berendezések bármikor elromolhatnak, és ezek javíttatása mindig nagyon sürgős a gyakori igénybevétel miatt, legyen szó a közös liftről, a társasházi világításról, a fűtőberendezésekről, vagy a beléptető kapukról. A gondnok feladata a társasház rendjének fenntartása, a karbantartási és javítási műveletek elvégzése, a társasház tisztán tartása. A gondnok az a személy, akihez bármilyen társasházzal kapcsolatos problémánkkal fordulhatunk, hiszen a társasház berendezéseinek javítására, karbantartására szakmunkás gárda áll rendelkezésre, akik mindenre megoldást találnak.

Ha Ön is szeretne megbízható gondnokot társasházába, aki elvégzi a rá bízott feladatokat és kézben tartja a társasház életét, keressen fel minket és vegye igénybe gondnoki szolgálatunkat!

 

 

 

 

 

A tiszta élőkörnyezet és a gondnoki szolgálat

A társasházi együttélésnek számtalan előnye van, melynek következtében napjainkban igen népszerű otthonválasztási szempont, azonban megannyi szabály és kötelezettség is jár a lakóközösség nyugodt és toleráns együttélésének érdekében.

A kulturált és zavartalanul működő körülmények fenntartásáért elsősorban a gondnok tisztségét betöltő szakember felel, akinek a feladatköre egyes esetekben kiterjedhet a tisztasági állapotok fenntartására is.

A gondnokszolgálat takarításért felelős tevékenységei alapvetően két típusra oszthatóak, miszerint a feladatok elvégzése vagy azok ellenőrzése tartozik a fennhatósága alá:

  • A lakóközösség közös használatú helyiségeinek takarítása (söprés, felmosás, egyéb higiéniai tevékenységek elvégzése).
  • Nyílászárók tisztítása.
  • A társasházhoz tartozó egyéb helyiségek, például pince, tároló, garázs rendben tartása.
  • A társasházhoz tartozó kert és zöld területek rendben tartása a szezonnak és évszaknak megfelelően, például elhullott falevelek összeszedése, fűnyírás, locsolás.
  • A megrongált, összefirkált felületek tisztítása.
  • Egyéb tevékenységi körök.

A kifogástalan és szépen rendben tartott társasházért válasszon profi gondnokszolgálatot és tekintse meg weboldalunk egyéb információit szolgáltatásainkkal kapcsolatban, valamint forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeinken!

 

Gondnoki szolgálat: Műszaki karbantartás

A gondnoki szolgálat manapság elengedhetetlen szolgáltatás a társasházi együttélés során, hiszen a kulturált és zavartalanul működő környezet fenntartása során számtalan probléma adódhat, melyhez szakszerű segítségre van szükség. A gondnoki szolgálat egyik alapvető feladatköre a ház műszaki karbantartása, a berendezések rendszeres ellenőrzése, szükségszerű javítása, valamint a modernizálási folyamatokban való aktív részvétel.

Műszaki karbantartási feladatok a társasházak életében:

  • A ház közös helyiségeinek világítása, fénytechnikai berendezéseinek karbantartása.
  • A kaputelefon és csengőrendszer karbantartása.
  • A lift zavartalan működése, műszaki állapotának rendszeres ellenőrzése.
  • A ház szellőzőrendszerének karbantartása.
  • A biztonságtechnikai berendezések rendszeres ellenőrzése, például riasztó vagy kamerarendszer.
  • Közös használatú helyiségek műszaki berendezéseinek karbantartása, például tárolók, garázs, stb.

Megbízható, precíz és minden lakossági igényt maximálisan kielégítő gondnoki szolgáltatásért tekintse meg weboldalunk bővebb információit, valamint forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeinken és mindenben készséggel állunk rendelkezésre!

tarsashazszolga

 

 

 

 

 

 

Egy jó gondnok mindent megér

Valamennyi lakóépületben szükség van egy jó gondnokra, aki segíti a közösség zavartalan mindennapjait. Milyen ismérvei vannak egy jó gondnoknak?

A gondnoki munka nagy felelősséggel jár, hiszen egyszerre több feladatot is el kell látni a megbízottnak. Általában a gondnok feladatai közé tartozik a lakóház takarítása, kisebb javítási munkálatok elvégzése, kárbejelentések intézése, kapcsolattartás a közös képviselővel.

Az első és legfontosabb feladat, hogy a lakók bizalmat szavazzanak annak, aki ezt a feladatot elvállalja. Arra kell törekedni, hogy szimpátia alakuljon ki a felek között, hiszen ennek hiánya komoly problémákkal járhat a lakóközösség életére nézve. Ha a szimpátia kialakult, gördülékenyebben zajlanak a mindennapok.

Fontos, hogy a gondnok alapos munkát végezzen, lehetőleg egyszerre egy problémára koncentráljon, így a lakók elégedettek lesznek a végeredménnyel.

Cégünk minden esetben tapasztalt gondnokot választ ennek a tevékenységnek az ellátására, aki képes maximálisan helytállni ebben a feladatkörben. A megbízóval közösen tárgyalva fektetjük le a szabályokat és az elvárásokat, hogy Ön maximálisan elégedett legyen gondnoki szolgálatunkkal!

 

A társasház szíve

Ha társasházba költözünk, tisztában kell lennünk azzal, hogy egy közösség tagjává válunk. Persze az tőlünk függ, hogy milyen arányban vesszük ki részünket a közösségből, hogy csak a lakásunk falain belül vagyunk felelősséggel, ami a miénk, vagy a közös tereket is tiszteletben tartjuk.

Ez egyéntől függő habitusra vall, de alapvetően egy rendben tartott társasházban jobban odafigyel az ember. Ennek a titka pedig a megfelelő gondnoki szolgálat.

A gondnok feladata a közös terek tisztántartása, karbantartása, valamint a kárbejelentés és kapcsolattartás a közös képviselővel. Hozzá futnak be a lakók panaszai, észrevételei, lényegében a gondnok a társasház szíve. Munkája sokszor rejtve marad, de ő felelős az ajtók-ablakok tisztaságáért, a társasházhoz tatozó használati helyek, vagy tározók rendjéért, az esetleges rongálások helyrehozataláért és az elromlott liftek, kapucsengő gyors javításáért, kiégett villanykörték cseréjéért.

Ha megbízható gondnoki szolgálat hiányában él, keressen minket, és megoldjuk a problémáját!

 

 

 

 

 

A gondnok feladatairól

A társasházak, közintézmények, oktatási intézmények mindegyikében egy dolog közös. Működtetésük és karbantartásuk feladatai egy fontos személy, a gondnok kezében összpontosulnak. A gondnok pozíciójában egyetlen személyre hárul több feladat elvégzése, ezért csak olyan személy alkalmas e poszt betöltésére, aki sokoldalú képességekkel rendelkezik, de az sem árt, ha elhivatott a munkájában.

A gondnok: karbantartó, házmester, kertész egy személyben, ezen felül pedig a lakók bizalmasa is. A gondoknak rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy mindenkivel megtalálja a közös hangot, de tudja tartani a három lépés távolságot. A gondnok feladata a lakók, alkalmazottak tájékoztatása az épület üzemeltetését érintő változásokról, határidőkről, ő vezeti a közüzemi számlák befizetését, betartatja a házirendet és mindig ott van, ha szükség van rá.

Műszaki ismeretei szerteágazóak, felelős a karbantartásért, a takarítási szolgáltatásokért, és a kertfenntartáshoz is ért. Tudja, hol vannak az elektromos kapcsolók, ő felel az épület műszaki üzemeltetésért. Ezek a feladatok mind a gondnok vállát nyomják, így nem csoda, ha nehéz megtalálni a megfelelő személyt. Szerencsére nem kell időt pazarolnia a keresésre, mert mi megtaláltuk Önnek! Forduljon hozzánk, és alkalmazzon megbízható személyt gondnoki szolgálatra!